Filed in #afellegekben 2019 Január Könyvek újév

#HELLOJANUÁR – VISZLÁT 2018

OLVASÁSI IDŐ: KB. 3 perc

Amint azt már megszokhattátok, minden év végén vagy elején írok egy kis összegző, búcsúzkodós, merengős bejegyzést. Ezt a szokásom most sem fogom kihagyni. Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! Nézzük, hogy mi történt 2018-ban.

Sajnos ebben az évben nem sikerült annyit olvasnom, mint ahogy azt elterveztem, de az iskola és egyéb dolgok keresztülhúzták a számításom. Azonban azt is kijelenthetem, hogy 2018 több szempontból is egy fordulópont. Csupán csak ebben az évben két költözésen van túl a blog. Remélem ez lesz az utolsó és most már végre zavartalanul tudok blogolni.

Januárban tovább folytatódott a 2017-ben megkezdődő #Könyvmolypéntek, amelyre a mai napig büszke vagyok, mivel a sorozat részei az előző két helyen a legolvasottabb bejegyzések voltak. Ezekben a bejegyzésekben általában valamilyen könyvekhez kapcsolódó témáról írtam. Továbbá januárban két sorozathoz kapcsolódó cikkem is megjelent. Igyekszem majd minél több filmes bejegyzést is hozni, vagy filmkritikát, ezt még át kell gondolnom. Egy biztos 2018-ban többször voltam moziban, mint ahány könyvet elolvastam.

Februárban csak egy cikkre futotta és az is a cikksorozatom lezárása volt. Valamivel későbbre terveztem a lezárást, viszont nem bántam meg, hogy hamarabb történt meg.

Márciusban ami azt illeti elég aktív voltam, mivel két könyvről is tudtam véleményt írni, szóval ez egy abszolút produktív hónap volt.

Áprilisban szintén szokásomhoz híven megemlékeztem a magyar költészet napjáról. 9+1 szerző rövid életútja és 2-2 rövidebb verse olvasható a blogon. Az év első felének legnagyobb száma ez a megemlékezés volt. 2019-ben szintén tervezek megemlékezést. Azt még nem tudom, hogy idén milyen formában fog ez megtörténni.

Májusban újabb könyvről hoztam nektek véleményt, melyet az Agave Könyvkiadónak köszönhetek. Illetve egy újabb filmes cikkel érkeztem, melyre több ismerősöm is azt mondta, hogy bár hozzájuk nem áll közel a könyves téma, viszont ez a cikkem nagyon jó lett. (Mivel filmes. :D)

Június-Júliusban nem hoztam újabb cikkeket. Ekkor történt meg az átköltözés a fansitehost-hoz, meg diákmunkán voltam. Egy hiperszupermarket-ben voltam/ vagyok kasszás.

Augusztusban újabb könyvről írtam.

Októberben átköltöztem ide és végre valahára megvettem az rsblog.hu domain címet.

Novemberben sikeresen lezajlott az első borítóleleplezés. Az év második felét egyértelműen ez a cikk uralta. Köszönöm szépen Hestia Potter írónőnek a lehetőséget.

Decemberben elindult a #Blogmas három részes minisorozatom. Ezekben a bejegyzésekben az adventi időszakhoz kapcsolódó témákról írtam.

2019-ben továbbra is itt lesz a Read&Speak Blog, sok szeretettel várva annak minden egyes olvasóját!

További szép estét!

U.I.: Hányan fogunk így járni?

ˇˇKÖNYVES IDÉZETEKˇˇ